Plesser

E-sport: jön, lát, és felszívja a sok pénzt!

2017. december 13. - Boros Imre

A digitális korszak megjelenésével a szellemi sport fogalma is átrendeződött. Immáron nem feltétlen a sakkot és pókert jelenti, hanem az e-sportot is, amely az utóbbi pár évben robbanásszerűen fejlődött mind népszerűségben, mind pénzügyi értelemben. Manapság már egy-egy e-sport rendezvény akár dollármilliós forgalmat is generálhat, többmilliós nézettséggel, hatalmas reklámfelületet biztosítva így az ebbe az iparágba való befektetést megkockáztató cégeknek. A Plesser mai témája tehát az e-sport, mint a modern kor jelensége.


Fotó: millasreggeli.hu

 

 

Mi is az az e-sport?

Tömören megfogalmazva úgy lehetne definiálni, mint a számítógépes, konzolos, és mobil/tablet platformos játékok versenyszerűen űzött művelését. Persze ez már több, mint játék. Itt nemegyszer komoly, napi 6-10 órás felkészülési idők vannak a háttérben, rengeteg szabadidőt elvéve az e-sportoló életéből, akárcsak a fizikai sportoknál. Az emberek többsége természetesen csak a jéghegy csúcsát látja: egész nap gép vagy telefon előtt ül, valami idióta játékkal mókol, és (jó esetben, ez egyelőre még ritka) pénzt is keres a szponzorai által. Jópár embernek ez már főállásnak számít, vagyis abból él meg, hogy játszik, megjelenik szinte minden rangosabb, az őáltala játszott játékhoz kapcsolódó versenyen.. A háttérben húzódó komoly fejlődni akarást és munkát természetesen senki sem látja...

Ki lehet e-sportoló?

Szinte bárki, aki rendelkezik a szükséges képességekkel ehhez. Úgymint a kiváló reflex, gyors helyzetfelismerő képesség, analitikus látásmódja van, ugyanakkor látja az ,,egészet is", képes több lépést is előre megtervezni; csapatalapú játékoknál a csapatszellem sem utolsó szempont. Ismerős ez valahonnan? Bizony, ezek majdnem mindegyike igaz egy jó sakkjátékosra is. 

Persze némi alaptőke sem árt, hiszen az egyéni adottságokon túl itt sem árt profi felszerelés, amennyiben valaki komolyabban szeretne elmerülni az elektronikus sport világában mely kiszolgálja és támogatja ezeket a képességeket.Egy-egy kimondottan játékokra fejlesztett egér, billentyűzet is több tízezer forintot kóstál önmagában, és a kellően erős PC, jó monitor, nagy sávszélességű internet még bele sincs kalkulálva.

A legkomolyabb e-sport játékok, és az azok által generált forgalom

CS:GO, Dota 2, League of Legends, World of Tanks. A lista még nem is teljes. Különböző műfajba tartozó játékok, egy azonban közös bennük: készítőik különös figyelmet szentelnek az e-sport részlegnek. Évente több nagyszabású versenyt is rendeznek különböző ligákban, ahol -a szint emelkedésével- egyenesen arányosan egyre nagyobb az összdíjazás is. Ilyen tekintetben a Dota 2 viszi a pálmát: a The International 2017 versenyen 24 787 916 $ a kiosztott nyeremények összértéke, mely a Google által 2017.12.13-án megadott 267 forintos árfolyammal kiszámolva 6 618 373 572 magyar forintnak felel meg, ebből az első helyezett csapat 10 862 683(2,9 milliárd forint) dollárt vihet haza. És ebben még benne sincsenek az egyéb forrásokból szerzett bevételek: a szponzoroktól kapott szintén óriási pénzek, a Twitch és YouTube által befolyt bevételek nincsenek ebbe belekalkulálva.

Koreában nagy hagyománya van az e-sportnak Kép: usgamer.net

Fear, Sumail, Aui_2000, iceiceice, xiao8, Chuan, Dendi, Misery, S4, Puppey pedig a legjobb Dotások között vannak számontartva, hatalmas bevételekkel, így biztos, hogy nem kell aggódniuk, mikor meglátják a villanyszámlát...

Elnézve, hogy a világszerte is ismert márkák és cégek(nem kisebb nevek, mint például a Gilette és Audi) is kezdik felfedezni az e-sportban rejlő hatalmas összegeket és reklámértéket: a Gilette az IEM Katowice 2017-es LOL bajnokságának szponzorává vált valószínűleg nem kis összegekkel dobálózva.

Kultúrája Magyarországon

Hazánkban egyelőre még nincs akkora elfogadottsága az elektronikus sportnak, de az idei év kezdi megtörni a jeget: a 2013-as év után idén először a Parlament elé került az e-sport felkarolásának ügye, majd szeptemberben a Debreceni Egyetem bejelentette: 2018-ban e-sport kurzust indít ahol a résztvevők a játék, szervezés, elemzés és fejlesztés fázisain mennek át, és a fő játékok a  League of Legends, a Clash of Clans, a Starcraft, a CS:GO, a DOTA 2 és a 0 A.D lesznek, ezeken keresztül fogják a nebulók elsajátítani a tananyagot.

Az ominózus parlamenti felszólalás

A DVTK pedig a magyar sportegyesületek közül elsőként indított e-sport szakosztályt, felismerve az egyre nagyobb tömegek által támasztott igényt.

Egy pár éve elkezdtek megjelenni az e-sport bárok és kávézók: jelenlegi tudásom szerint(javítsatok ki, ha tévedek) Budapesten, Pécsett, Szegeden és Debrecenben lehet találni ilyen típusú szolgáltatást(is) nyújtó vendéglátó egységeket, ahol a játékok megszállottjai elüthetik idejüket, és építhetnek közösséget a többi játékossal.

 

 Tetszett a cikk? Likeold a Facebook oldalt, hogy szembejöjjenek veled a legfrissebb posztok! Ha pedig hozzáfűznivalód van a témához, akkor írd le nyugodtan a kommentszekcióba!

A bejegyzés trackback címe:

http://plesser.blog.hu/api/trackback/id/tr8413484475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.